Mese a bárányokról és a farkasokról - Kispesti Menzafigyelő

Ez csak egy mese...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis hegyi falu. Ebben a falucskában együtt éltek a farkasok és a bárányok. A farkasok egy napon, nagyon kedvesen, arra kérték a bárányokat, hogy mivel olyan békességben élnek együtt, ne zárják be házaikat, ne őrizzék olyan nagy féltéssel a kis barikat, hisz ebben a szép hegyi faluban semmi veszély nem fenyegeti őket. S ha van is veszély, akkor majd ők gondoskodnak a védelemről. A bárányok kicsit aggódtak ugyan, hisz hallottak már ezt is, az is a farkasoktól, de mivel olyan kedvesen és olyan meggyőzően mondták, amit mondtak, hogy elhallgattatták ösztönös aggodalmukat.

 

A faluban azonban kezdtek eltünedezni a kis barik és különös módon semmi nyomuk nem maradt, senki nem látta őket kódorogni, s egyik sem került elő napok múltával sem. Ekkor a bárány szülők már nagyon aggódtak és összegyűltek, hogy megbeszéljék, kinek honnan, mikor tűnt el a barikája, amikor megérkezett néhány farkas, és megkérdezték, nagyon kedvesen, hogy csatlakozhatnak-e a beszélgetéshez, és el is mondták, hogy ők is mennyire aggódnak a rejtélyes eltűnések miatt.  Azonnal fel is ajánlották a segítségüket – s mivel a bárányok már alig látszottak a sok odagyűlt farkas között, meg is szavazták, hogy létrehoznak egy őrséget, amelynek az lesz a dolga, hogy a bárányokra, főleg a kis barikákra vigyázzon. A sok segítőkész és erős, bátor farkasból fel is állt hamar egy jól szervezett, hatékonyan működő  csapat – és megkezdték feladatuk teljesítését – a barik védelmét. 

  

Hogy hogyan sikerült úrrá lenni a nehéz helyzeten, hogy sikerült-e a derék farkasoknak megvédeni a védelemre szoruló báránycsaládokat, arról sajnos nem szól a krónikás… arról a vidékről ma már nem jönnek írek a bárányok ma is virágzó falvaiba… talán annyira jól összebarátkoztak a farkasokkal és annyira boldogan éltek az újonnan lelt barátok védelmező közelségében, hogy el is felejtették báránytársakat… amelyre pedig, amióta világ a világ, még soha nem volt példa… de ez a történetet, amelynek senki nem ismeri a végét, azóta is szájról szájra  adják, és bíznak abban, hogy egyszer, valahol, valaki majd örömmel felkiált és azt mondja: Ó, hát én tudom mi lett velük… és akkor végre megtudhatják a történet végét. De ez a nap még azóta sem nem jött el. Várjuk tehát bizodalommal, egyszer talán eljön majd.

…itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána!  

Van egy mesém a bárnybőrbe bújt farkasról is, de azt majd máskor mondom el nektek... aludjatok jól, álmodjatok szépeket!