"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." Gandhi

2012. október 3., szerda

Nyílt levél Gajda Péter polgármesterhez és az illetékesekhez




"Tisztelt Gajda Péter!

Mindannyian a wekerlei kispiac hűséges látogatói vagyunk és rendszeresen a Gutenberg térről szerezzük be családjaink számára az élelmiszert, legalábbis azt a hányadát, amely már beszerezhető itt.

Talán Ön is értesült róla, sőt talán részt is vett a döntéshozatalban, amikor arról döntött a kerület, hogy a wekerlei kispiac 2012. március 1-től minden nap nyitva tart. Nagy örömmel fogadtuk a hírt és vártuk, hogy lesz élet a piacon. Változás azonban nem nagyon történt, éppúgy, mint korábban, kedd és péntek délelőtt volt némi élet a piacon, egyedül a Horváth Imre bábáskodásának köszönhetően feléledő Élő Tisza Tájtermékek Piac hozott új színt és új embereket, mondhatnánk azt is, hogy tömegeket csütörtök délutánonként a piacra.

Ez a csütörtök délutáni piac azóta sokaknak jelenti a heti bevásárlás fő színterét. Csatlakozott az Élő Tiszásokhoz több termelő: sajtkészítők, húsáruval egy másik családi gazdaság; lehet mézet, lekvárt venni kistermelőktől, s legújabb csatlakozónk, sokak örömére a Finn Kenyér Kft, amely hagyományos technológiával tiszta alapanyagokból készülő kenyereket árul.

Tavasszal ígéretet kaptunk, hogy lesz áram (nyáron a hűtőknek), őszre lesznek lámpák, hogy sötétedés után is látni lehessen. Ebben az ügyben azonban semmi nem történt máig.

Alulírottak kérjük Gajda Péter polgármester urat, hogy járjon közben az érdekünkben, szólítsa fel az illetékeseket, hogy intézkedjenek annak érdekében, hogy a wekerlei, Gutenberg téri Kispiacon minél hamarabb  legyen világítás, hogy késő ősszel és télen is zavartalanul működhessen, sőt fejlődhessen a piac, jöhessen még több eladó és vevő.

Szeretnénk itt elmondani, hogy nagyon sok energiánk, ötletünk, civil, önkéntes munkánk van abban, hogy ez a piaci nap létrejött, és abban is, hogy egyre nagyobb az érdeklődés. Számonkra nagy veszteség lenne, ha a sötétség miatt az önkormányzat szélnek eresztené ezt a vásárlótömeget és szeretett árusainkat. Pótolhatatlan veszteség érne a közösséget, ha ez bekövetkezne.

Továbbra is keresve az együttműködés minden lehetőségét, kérjük a Gutenberg téri piac világításának mielőbb kiépítését!

Tisztelettel és bizakodva, 

A Csütörtök Délutáni Wekerlei Piac Hűséges Vásárlóközönsége"

Gyertek el, és írjátok alá a petíciót! 

Csendes, forraltboros gyülekezést tervezünk jövő csütörtökre, sötétedés táján a Gutenberg téri piacon. Hozzatok gyertyát, mécsest, viharlámpát! További részletek erről hamarosan!

Már Goethe is megmondta: "Több fényt!"



2 megjegyzés:

  1. Akkor a gyülekezés ugye okt. 11-én csütörtökön lesz, ugye? András

    VálaszTörlés
  2. Igen! Jövő héten... ha szükség lesz rá! :)

    VálaszTörlés