"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." Gandhi
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 12., szerda

És tényleg megszólalt a Wekker


Én egy kicsit izgultam, mert már többször leesett, nem is jár… de az ébresztő része szerencsére működött!
Így fel tudta ébreszteni az alvó kertészeket.
Téli, tél végi munkálatokról volt szó… Ezt a témát nem lehet megunni, mert mindenki egy kicsit másképp csinálja. Persze ez alkalommal a mi szigorú témafelelősünk, csak egyféle megoldást fogadott el.
Ha kíváncsiak vagytok rá, nézzétek meg a fényképeken a helyes sorrendet. (Vigyázat, oldalt a kakukktojások vannak.)
Valamint kiderült, hogy a kertész legnagyobb ellensége a csiga, legalábbis a mi kiskertes méretünkben.

Fontos!
Lesz egy „Legszebb konyhakertek” pályázat, amire várjuk a jelentkezőket!

Következő találkozó:
Február 15. Találkozás: 10.15 a WTE előtt a Kós Károly téren! 
Terepnapra megyünk Tracey kertjébe, egy kis kerttervezésre, ötletelésre.

A program 10:30-tól 12:00-ig tart. 

Bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk!!!

Üdvözlettel: Weszely  Gabi

                

2014. február 11., kedd

NŐNAPI ZÖLD SZOMBAT - MAGBÖRZE

NŐNAPI ZÖLD SZOMBAT - MAGBÖRZE
Március 8., 14.00 –19.00

Program:

14.00-18.00
Tavaszköszöntő Magbörze - vetőmag és tapasztalat cserebere!
…ha több vetőmagja van, mint amit idén el tud használni,
…ha nincs vetőmagja, de kertészkedne,
…ha van egy-két elfeledett régi zöldségfajtája,
…ha csak érdekli a sokféleség, az ökologikus gazdálkodás.
Akkor a magbörzén lehetőség nyílik csereberére, új fajtákkal való megismerkedésre, új ismeretek szerzésére a magfogásról és ökokertészkedésről.
A magbörzére érkezők, magokkal vagy adomány ellenében tudnak részt venni a csereberén. Tasakot biztosítunk!
Előadások:
15.00-16.30

Babaváró és szépítő füvek; Andróczi Veronika bemutatója a Visnyeszéplaki biofaluból.
17.00-18.00
Az egészséges kert;  Mirek Barbara ökológia kertész előadása
Kert doktor tanácsadás; a vetésről, a magfogásról, az öko-kertészkedésről, a növények betegségeiről.
Foglalkozások:
16.00-19.00
A Kertbarát Komposztál! Stiglitz Norbert bemutatója
Minden a komposztálásról a kezdő lépésektől a vermikultúráig!
(Komposztbarát kerület program)
14.30-15.30 és 16.30-17.30
Zöld Labor Kertész Kozmetika műhely: tápláló kézkrém (különös kertészeknek), csábító szájfény, kényeztető fürdőbombák
12 éves kortól, max. 8 fő
Anyagköltség: 1000 Ft (esetleg 900)
Előzetes regisztrálást kérünk a info.wkk@gmail.com e-mail címen vagy a 358-0690-es telefonszámon!
Kert doktor tanácsadás; a vetésről, a magfogásról, az öko-kertészkedésről, a növények betegségeiről
Kiállítás megnyitó:
17.30 órától

Szemétre való? – Takács Imre ezermester újrahasznosított, leleményes tárgyai
 Az “Ismeretlen kertész” – szoboravatás
Batyus büfé: Lehet sütit, egyéb finomságokat hozni!
Előzetes információt itt találnak: http://atalakulowekerle.blogspot.hu/,  06 70 339 0709
A belépés díjtalan!
Főszervezők: WEK-KER: Wekerlei Kertész Klub, Wekerle Kultúrház és Könyvtár
Társszervezők: WTE Zöld Hajtás Klub, Első Kis Pesti Kert, Ady Endre Általános Iskola, Kispesti Közösségekért Civil Társulás, Kalapos Egyesület
A program az Átalakuló Wekerle összefogásában jött létre. Kontakt: atalakulo.wekerle@gmail.com
atalakulowekerle.blogspot.com
Facebook: Átalakuló Wekerle
A részvétel ingyenes!
A program a Zöld Hajtás Klub és a WKK közös szervezésében valósul meg.
Kontakt: atalakulo.wekerle@gmail.com

Dátum: 
Szo., 2014-03-08 14:00 - 19:00

A programot támogatja: Budapest Főváros

 

2014. január 29., szerda

Tudod mi a WEKKER? Szeretsz kertészkedni?

31-én megszólal a WekKer!
 
A megújult Wekerlei Kertbarát Kör január 31-én 18 órától tartja évadnyitó összejövetelét a Wekerlei Kultúrházban (1192 Bp. Petúr u. 7.)
 
A korábbi évek "családias" működése után tavaly két féléves öko-kertész tanfolyamot szerveztünk - nagy sikerrel. Sokan vettek részt a szomszéd kerületekből (sőt, távolabbról!) is a tartalmas előadásokon. Köszönjük Cseperkálóné Mirek Barbarának a remek előadásokat!
 
A jól összekovácsolódott csapat szívesen folytatja az újjászerveződött "WekKer" keretében színes, változatos programokkal az együttműködést, tapasztalatcserét, készül az új élményekre.
A regisztrált tagok száma az utóbbi évben többszörösére nőtt!
 
a kép illusztráció - innen
 
Január 31-én évadnyitó összejövetelt tartunk, melynek fő témái:
- kit, mi érdekel a legjobban, mivel foglalkozik legszívesebben? (Játékos ismerkedés)
- mit csinál télen a kertész, milyen évindító munkák vannak a kertben,
- hogyan tervezzünk meg egy jól működő kiskertet,
- miben tudunk együttműködni - tapasztalat-, vetőmag- és palántacsere...
 
A továbbiakban minden hónap utolsó péntekén ugyanitt, ugyanekkor találkozunk - hó közben kertlátogatásokat, külső programokat szervezünk, a levelezőlistán ötleteket, infókat cserélünk!
A programokról a Blogon rendszeresen beszámolunk, ill. a tervezett menetrend megtalálható a Kultúrház honlapján: http://wkk.kispest.hu/?q=node/348
 
Örömmel vesszük a kertészkedést kedvelők jelentkezését - akár tapasztaltak, akár kezdők!
 
Wekerlei Kertbarát Kör


2014. január 28., kedd

Remek program a WKK-ban: GYÓGYNÖVÉNYEK, VIRÁGOK A KERTBEN (RENDHAGYÓ RENDSZERTAN)



Az Átalakuló Wekerle ajánlásával:

GYÓGYNÖVÉNYEK, VIRÁGOK A KERTBEN (RENDHAGYÓ RENDSZERTAN)

Gyógynövények és fűszernövények a kiskertekben.  A lélek gyógynövényei. 


A fenyőtobozok gyönyörű, szabályos mintázatán mindenki elcsodálkozik, ha alaposan megszemléli. Hogyan kerül rá ez a csodálatos spirál a napraforgó tányérjára? Miért van öt szirma az almafavirágnak, négy a pipacsnak? A tavasz legkedvesebb hírnökei, a tulipánok, nárciszok, jácintok virágában viszont a hatos szám a jellemző. Ők talán közelebbi rokonai egymásnak, és a júniusi kert királynőjének, a hófehér madonnaliliomnak?

Folytatódik a 2013 őszén elindított gyógynövény tanfolyam, melyen a gyógynövények és a virágok birodalmába nyerhetnek betekintést az érdeklődők Lechner Judit kertészmérnök, gyógynövényszakértő, biotermelő vezetésével, a Wekerlei Kultúrházban január 25-én
és február 1-jén, szombaton 10.00 órától.

Témák:
- Fűszeres, virágos kalendárium (12 hónap történései a kertben)
- Rendhagyó rendszertan (A virágos növénycsaládok, a teremtés és az evolúció együttműködése)

A program helyszíne: Wekerlei Kultúrház és Könyvtár, 1192 Petur. u.7. Tel.: 282 9895,
honlap: wkk.kispest.hu
Időpontok: 2014. január 25. és február 1., szombat 10.00-12.00
Részvételi díj: 800 Ft/alkalom
A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges az előadónál, Lechner Juditnál. Tel.: +36 30 260 3372, e-mail: lechner.judit@gmail.com


2013. november 4., hétfő

November 16. Családi Zöld Szombat - Zöld Labor

ZÖLD SZOMBAT

2013.  november 16. szombat 14.00-19.00


• 14.00-15.00 és 16.00-17.00: Zöld labor – Hagyományos és újszerű háztartási praktikák elsajátítása: krémek, természetes kozmetikumok, fürdőbombák, masszázsolajok elkészítése. Alapanyag hozzájárulás: 1000 Ft

• 15.00-16.00 és 17.00-18.00: Konyhafőnöki óra – Házi sajtkészítés – interaktív bemutató

• 15.00-16.00: Fessen jól otthon! Lakásfestés és díszítés házilag – interaktív előadás, bemutató.

Milyen anyagokat érdemes megvenni? Hogyan kezdjük el az otthoni festést? Milyen anyagokat használjunk? Milyen szerszámokkal dolgozzunk? Fa- és fémfestés. Előkészületek, munkafolyamatok, falfelület kialakítások

• 15.00-18.00: Újra-hasznos játszóház – papírállatkák, papírfigurák készítése, bringa gumi, régi pulcsi felhasználása

● 14.00-16.00: Ablaszigetelési tréning

17.00-18.00: Nyissunk adományboltot Wekerlén! - lakossági ötletbörze

Jelentkezés az atalakulo.wekerle@gmail.com címen vagy a program facebook oldalán.
A program az Átalakuló Wekerle csoport, a Zöld Hajtás Klub és a WKK közös rendezvénye.
A részvétel ingyenes!

2012. november 24., szombat

Vigyázat ehető! - filmek a menzáról Wekerlén Érintett vagy?



Kedves Mindenki!

Az Átalakuló Wekerle részeként megalakult a Kispesti Civilek a Közétkeztetésért munkacsoport. Menzával kapcsolatos filmvetítést & beszélgetést szervezünk

HOL? Wekerlei Kultúrház és Könyvtár (Petúr u. 7.)

MIKOR? december 7. 19.00-21.00

MIT?

Teri néni is megette, te sem fogsz belehalni
&
Csokoládé vagy alma, csipsz vagy paradicsom?

Ha tudtok, gyertek!

Aki szeretne több infót erről, vagy örömmel csatlakozna a csapathoz erre címre írhat:

kiscivilkozetkeztetes@gmail.com

2012. június 20., szerda

ASZALÓBULI / FLASHMOD a WKK-ban! Pénteken 18 h-tól

Sziasztok!

Aszaló Bepakoló Partit tartunk az újonan, kalákában elkészült Közösségi Napenergiás-sörkollektoros Gyümölcsaszló felavatására.

BEUGRÓ: HOZZ FÉL-1 KG ASZALHATÓ GYÜMÖLCSÖT!

HOL?

WKK

MIKOR?

2012. június 22. péntek 6 órakor - lifttel lehet majd feljutni a tetőteraszra. Kérjük a liftet csoportosan, takarékosan használjátok majd! :-)

Szombat este lesz a Kiszedő Parti...

Ezt ugye már olvastátok? Elkészült az aszaló

Az eslő aszalvány: meggy

2012. május 23., szerda

Napenergiás aszaló építése - nyári szabad(téri)egyetem


2012. június 16-án, az idei évad utolsó Zöld Szalonja keretében ’Napenergiás aszaló építése sörösdobozokból” projekt megvalósítására egy szabadtéri, közösségi műhelyt hírdetünk. A aszaló segítségével minden kerti finomságot a napenergiája segítségével elrakhatunk télire.

forrás

Mire képes egy házi aszaló? "...mintegy 1,5 négyzetméter összes aszalófelülettel rendelkezik, a három aszalócserénnyel egyszerre körülbelül 20 kg alapanyag aszalható. Ekkora mennyiségű alapanyag 18%-os nedvességtartalomra történő szárításához körülbelül 12 órára van szükség."

Ez elég jól hangzik…

Egy nagyon profi design-t kerestünk, mert szeretnénk ezt az aszalót közkincsé tenni a Wekerleiek számára, és lehet hogy egyik helyi intézmény befogadja, így mindenki akkor használhatja, amikor csak szüksége van rá. Cseresznyét, barackot, szilvát, répát, zellert... mindenfélét lehet aszalni benne!

Töletek is kérünk segítséget. Ha lelkesek vagytok, és szeretnétek ebben közreműködni, akkor tanulmányozzátok az alábbi forrásokat:

Itt lehet többet olvasni az aszalásról:
http://www.ecolinst.hu/letoltok/kiadvanyok/aszalas.pdf

Itt található az aszaló részletes leírása, képekkel. Lehet gyönyörködni…
http://www.essrg.hu/sites/default/files/Napenergias_aszalo.pdf

Itt található az anyag- és eszközszükségleteket.
https://docs.google.com/spreadsheet/pub?key=0ArU2WHNPTySKdDd6dEZpX2F3Y2ZHS0p0a3hmUWwxdnc&output=html

A Zöld Hajtás be tudja szerezni az anyagoknak egy részét, de a ti hozzájárulásotokra is szükség van, pl. otthon található, számotokra már feleslegessé vált anyagokra, de segíthetitek a projekt megvalósulását adománnyal is. Kérjük írjátok be a  táblázatba mi az, amivel szívesen segítesz! (Ha valaki nem tudja beirni, kuldje át az atalakulo.wekerle@gmail.com címre!) Minden hozzájáruló ember részvételére számítunk aznap, persze, csak akkor, ha szeretne ott lenni, és minden támogató elsőbbséget élvez: egy napnyi aszalást biztositunk sámára, amint elkészült az Napenergiás aszaló. Időpontot biztosítunk, a napsütést sajnos nem áll módunkban… :-)

Június elején hirdetjük meg a programot, akkor már végleges helyszínnel. És persze várjuk és szívesen fogadjuk minden lelkes amatőr és profi barkácsoló segítségét!

Üdvözlettel:

Tracey, Eszter, Georg

WTE Zöld Hajtás klubja
Átalakuló Wekerle
atalakulowekerle.blogspot.hu

2012. május 21., hétfő

Újra ablakszigetelési tréning!

Ha valaki igazán mélyre akar ásni a témában...

Végre itt a jó idő, de lesz tél jövőre is! Ezért újra megrendezzük a nagysikerű ablakszigetelési tréninget.

A következő alkalom 
május 25-én 
délután 17.30-19
a Wekerlei Kultúrház és Könyvtárban.

Jelentkezni ITT LEHET!

Júniusban lesz még egy alkalom, várhatóan 16-án.

Több jó indokot is arra, hogy szigeteljünk!
Nem mindegy azonban (a Wekerletelepen pedig különösen nem), hogy hogyan szigetelünk! A WTE Zöld Hajtás Klubja által javasolt módszerrel egy átlagos lakás nyílászárói akár egyetlen nap alatt is szigetelhetők. A módszer lényege, hogy egy speciális marógéppel a szárny fakeretébe hornyot készítünk, amelybe azután szilikon alapú szigetelőanyagot illesztünk. Ez a szigetelés Wekerle műemlékvédelmi környezetében is megfelelő módszer, mivel kívülről láthatatlan, és elősegíti az eredeti nyílászárók megőrzését.
Én is szeretnék szigetelni! Hogyan vehetek részt a programban?
A WTE lakossági ablakszigetelési programja segítséget, tudást és eszközöket biztosít azoknak, akik egy kis kézügyességgel rendelkeznek, és a legtakarékosabb módon – saját kezűleg – szeretnék a nyílászáróikat szigetelni.
1.Jelentkezni az adatlapon:ITT LEHET JELENTKEZNI!
2.Egy kb. 90 perces bemutató során ismertetjük a programot és a technikát. Annak ellenére, hogy az eszközök használata egyszerű, fontos nekünk a biztonság, tehát az, hogy se a felhasználónak, se az eszközöknek ne essen baja. Szeptembertől több alkalommal is szervezünk bemutatót, részt venni a jelentkezés sorrendjében lehet.
3.A betanításon részt vevők kapnak egy „oklevelet”, és majd ez alapján kikölcsönözhetik ki a gépet. Kölcsönzéskor egy szerződést kell aláírni, és egy meghatározott összeget letétbe helyezni.
4.A programot szeretnénk hosszabb távon működtetni. A felmerülő költségek a következők: a gép bérlési díja 3 napra 5.000 Ft. A szigetelő profil ára 200 Ft/m, így a wekerlei ablakokra eső anyagköltség kb. 1.000 Ft/ablak. Mivel egy átlagos wekerlei lakás szigetelése egy nap alatt könnyen elvégezhető, javasoljunk a szomszédok vagy családtagok összefogását, a bérlési díj egymás közötti elosztását, így egy hétvége alatt több otthon is szigetelhető, ráadásul még alacsonyabb költséggel!
5.Fontos nekünk, hogy a program mindenki számára elérhető legyen. Ezért aki teheti, kérjünk, támogassa a nyugdíjasokat, a nagycsaládosokat és más kevésbé tehetős szomszédokat azzal, hogy 1.000 Ft felárat fizet!
6.Az is fontos, hogy segítséget tudjunk felajánlani azok számára, akik saját maguk nem vállalják ezt a „barkácsolást”. Állítsunk fel egy Energiabrigádot! Olyan önkéntesek jelentkezését várjuk, akik szívesen áldoznak kéthavonta pár órát, hogy így segíthessenek másoknak kényelmesebben élni!
Több civil szervezet évek óta működtet hasonló energiatakarékossági programot – több európai országban és itthon, Magyarországon is. A „Klímabarát, emberbarát Wekerle” program szeretne abban segíteni, hogy energiafüggőségünk a Wekerlén is csökkenjen!
Itt van egy rövid videó a programról:




2012. május 4., péntek

Ünnep és filmpremier - Jön, jön, jössz?

Kedves Mindenki!

Nemrég a Wekerletelep elnyerte, kiérdemelte az "Átalakuló Város" elnevezést, és szeretnénk ezt megünnepelni egy össznépi találkozóval. Talán tudjátok, vannak emberek Kecskeméten, Pécsett, Szegeden, Pilisszentlászlón, vannak kezdeményezések, amelyek szintén több hasonló helyi szintű "klímabarát", közösség erősitő program szervezésével kezdődtek, és jó lenne, ha minél több ember meg tudna ismerkedni egymással, és inspirációt kaphatnánk egymás munkájáböl, ötleteiből.

Ezért május 11-én, 19.30-23:00 között, a Wekerlei Kultúrházban megtartjuk az "Átalakulásban II." film premierjét, amire várunk titeket sok szeretettel. A film után egy informális bemutatkozást és beszélgetést tartunk, de elsősorban egymás megismerése a cél. Akinek gondot jelent, hogy Budapesten szállást találjon, írjon, és keresünk helyi szállást barátoknál.

Helyszín: WKK: Bp 1192, Petúr u. 7 (Határ u. metró állomással 5 perc gyalog!)

Jelentkezést, visszajelzést várunk, hogy tudjunk hány emberre kell készülni: sütit, innivalót is lehet hozni!

Nézz bele!

Üdv,

Tracey Wheatley
WTE Zöld Hajtás klubja.
Blog: atalakulowekerle.blogspot.com

2012. április 5., csütörtök

Átalakuló Wekerle - JÖVŐKÉP

Április 18-án szerdán este 7 és 9 között a WKK földszinti nagyteremében jövőkép-alkotó összejövetelt tartunk:





forrás

- egy kis közös agyalás a tipikus szcenáriókról (a technika megoldja//a fegyverek megoldják//a zöldek megoldják//mi oldjuk meg az energiaszűkösség/
klímaváltozás problémáját)
- egy kis álmodozás magunkat és Wekerlét illetően: meditáció/vizualizáció (bazári ezotéria és köldöknézés nélkül :-)
- egy kis feldolgozás: beszélgetés, rajz, ki hogy érzi...

A csoportsegítő Ferenczi Isti lesz. A részvétel nyitott, minden wekerleit várunk szeretettel!
 
Ferenczi Isti