"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." Gandhi

2020. szeptember 16., szerda

Komposztbarát Kerület hírlevél - 2020. szeptember

Kedves Komposztbarátok!

Ahogy a régi kertészek mondták, a tavaszt ősszel kell előkészíteni. Ősszel is sok mindent ültetünk, nem csak tavasszal, és az ültetéshez mindig jól jön a komposzt: gyümölcsfákat, bogyósgyümölcsű bokrokat (szeder, málna, ribizli, áfonya vagy egres), virághagymákat, de ilyenkor ültethetjük szét vagy át az íriszeket és a pünkösdi rózsát is. Sőt, ültethetünk fokhagymát is!

Az érett komposztot az év folyamán bármikor kitermelhetjük, amikor szükség van rá, de a legtöbben tavasszal vagy ősszel szokták. Ilyenkor a komposztáló teljes tartalmát kiszedjük, rostáljuk, a kész komposztot felhasználjuk, a még le nem bomlott anyagokat pedig visszatesszük a keretbe. Ha ősszel nincs szükségünk a kitermelt komposztra, mert éppen nem ültetünk semmit, akkor bezsákoljuk tavaszig: semmiképp se nejlonzsákba, mert abban nem szellőzik! Erről az előző hírlevelekben többször is olvashattatok.


Miben komposztáljunk?

Mostanában sokan kérdezték, hogy miben komposztáljanak, ha lemaradtak az önkormányzat őszi komposztláda-osztásáról. (Túl sok volt a jelentkező, de várólistára vagy a jövő évi osztásra bármikor fel lehet iratkozni a Kispesti Önkormányzat Zöldprogram Irodájának elérhetőségein.) A kereskedelemben ötezertől több tízezer forintig kaphatók komposztkeretek, de otthon is elkészíthetjük maradék lécekből, raklapokból, dróthálóból vagy akár téglából is – a téglából vagy lécekből épített falat érdemes hézagosra építeni a szellőzés miatt!
A két legegyszerűbb komposztálási módhoz még ennyi sem szükséges. A gödörkomposztáláshoz ásunk egy gödröt, amelybe ugyanúgy vegyesen (száraz, széngazdag és nedves, nitrogéngazdag anyagok) dobáljuk a komposztálnivalót, mintha komposztkeretbe raknánk. Ilyenkor fontos, hogy szellős legyen a gödörben lévő kupac, és forgassuk át időnként, hogy levegőhöz jusson, ne rohadjon be. A gödör ne legyen 20-30 cm-nél mélyebb. A komposztálók és szakemberek között megoszlanak a vélemények a gödrös komposztálásról – az tény, hogy sokkal jobban oda kell figyelni, hogy szellőzzön a komposzt, ne legyen túl nedves. A másik, gödör nélküli változatnál a nedves és száraz anyagokat szintén rétegezve, gúla alakú komposzthalmot alakítunk ki (komposztprizma).
A komposztálók típusairól, előnyeiről-hátrányairól a Hermann Ottó Intézet kiadványában lehet bővebben olvasni.

Röviden a lombkomposztálásról

Az őszi időszak egyik aktuális kérdése a lehullott falevelek komposztálása. A száraz falevelek tipikusan a széngazdag, száraz, barna típusú komposztanyag kategóriába tartoznak: ezért az avar lassabban bomlik le, mint a vegyes komposzt.
Féleeső ágyásokban, fák-bokrok alatt, ahonnan nem fújja el a szél, akár ott is hagyhatjuk az avart, hogy helyben komposztálódjon tavaszig. Ez a réteg megóvja a talajt az eróziótól, segít megőrizni a földben lévő nedvességet, visszafogja a talaj hőmérsékletének szélsőséges ingadozását, búvó és táplálkozó helyet biztosít számos élőlénynek, lebomló szerves anyagai pedig a talajösszetételt javítják. 
A nagymennyiségű avart érdemes vékony dróthálóból, kerítésfonatból álló lombkomposztálóban komposztálni. Ez is elkészíthető házilag, de a kereskedelemben is kapható.
A nyári szezon idején majd valóságos mentőövet jelenthet az ősszel félretett lombkupac: kisebb adagokban a komposztra dobott friss gyümölcsmaradványok tetejére szórható, ezzel elejét vehetjük a muslicák inváziójának és túlságosan nedves komposzt berohadásának. A lombkomposztálásról bővebben a Humusz Szövetség kiadványában olvashattok.

Ágaprító-bérlési lehetőség

Mi a helyzet, ha esetleg nagyobb mennyiségű gally-hulladékuk van, amit szeretnénk komposztálni, vagy talajtakarásra (mulcsozásra) használni?
A Komposztbarát Kerület Program keretében beszerzett elektromos ágaprító-gépet ezen űrlap kitöltésével lehet kikölcsönözni. Ezzel legföljebb 4 cm vastag gallyakat, ágakat lehet felaprítani, és 5-10 mm-es darabkákat kapunk. Az aprítékot keverhetjük a komposztálóba, de talajtakarásra (mulcsozásra) is kiváló. A gép bérlése ingyenes, de örömmel fogadunk kisebb pénzadományt, melyet a gép karbantartására és az Átalakuló Wekerle által szervezett zöld programokra fordítunk. A kölcsönzés időpontját előzetesen egyeztetjük az igénylőkkel. 

Komposzthírek, események, kiadványok

Komposztképzés:
Szeptember 28-én ingyenes, de regisztrációköteles komposztképzés a Humusz Házban https://humusz.hu/hirek/valj-te-varosi-komposztalo-mesterre/27198 

Komposztjáték: 
Óvodák, iskolák, civil szervezetek számára szívesen kölcsönadjuk az Átalakuló Wekerle komposztjátékát: https://www.facebook.com/105345237511367/photos/a.148093446569879/356216349090920/?type=3&theater 

Kiadvány a városi kertészkedésről: 


Sikeres komposztálást kívánunk!
Olasz Krisztina és a
Komposztbarát Kerület szervezői

A program az Átalakuló Wekerlei Közösségi Szövetkezet és a Kispest Önkormányzat Zöldprogram Iroda közreműködésével jött létre. 
Az Átalakuló Wekerle zöld, közösségi programjairól 
- az atalakulo.wekerle@gmail.com címen lehet érdeklődni, vagy a
olvasni. 


2020. június 5., péntek

Kedves Komposztbarátok!

A járvány miatt érezhetően többen kertészkednek, akár „mozgásterápia” és hangulatjavítás céljával, akár azért, mert az otthon megtermelt zöldség-gyümölcs finomabb, egészségesebb és (ha ügyesen csináljuk) olcsóbb is lehet, mint a bolti. Apropó hangulatjavítás: ha még nem láttátok a legviccesebb komposztálós videónkat, mindenképpen nézzétek meg, sőt továbbítsátok a komposztálástól ódzkodó ismerőseiteknek is! A tavasz mozgalmas időszak a komposztálás szempontjából is. Ekkor használjuk fel a legtöbbet a komposztból: ezzel tápláljuk palántáinkat, szétteríthetjük a veteményesben mulcsozás gyanánt, és ezt szórjuk újonnan beszerzett facsemetéink ültetőgödreibe. Ezért olvashattok most a komposzt kitermeléséről, de lesz szó még a kölcsönözhető közösségi ágaprítónkról, a gombakomposztról, az állati trágyákról és a mostanában nagyon trendi közösségi komposztálásról.

A komposzt kitermelése: mikor és hogyan?
Az érett humuszt általában ősszel vagy tavasszal szoktuk kitermelni: a komposztáló teljes tartalmát kiszedjük, rostáljuk, a kész komposztot felhasználjuk, vagy bezsákoljuk, a még le nem bomlott anyagokat pedig visszatesszük a keretbe. Télen túl hideg van hozzá, nyáron pedig senkinek nincs kedve ennyit lapátolni, rostálni a negyven fokban. A tavasz tehát az egyik ideális időszak. A komposztkitermelésről érdemes megnézni komposztmesterünk, Stigi videóját.
A kész komposztot legjobb tavasszal felhasználni, mivel így az őszi/téli csapadék nem mossa a talaj mélyebb rétegeibe a tápanyagokat, melyek egy része így növényeink számára hozzáférhetetlenné válna. A veteményes felszínén kell szétteríteni a komposztot, beásni nem érdemes, legföljebb kissé kapáljuk be a földbe, ha szeretnénk. A felszínen lévő komposzt nem csak tápanyagul szolgál majd növényeinknek, hanem sötét színével felgyorsítja a talaj felmelegedését is.
Ágaprító-bérlési lehetőség kispestiek részére

Mi a helyzet, ha esetleg nagyobb mennyiségű gally-hulladékuk van, amit szeretnénk komposztálni? Ha nem daraboljuk fel őket, lassabban bomlanak le és rengeteg helyet foglalnak a komposztálóban, valamint a komposzt forgatását, keverését is szinte lehetetlenné teszik. Ha viszont egy kézi gallyazó ollóval esünk neki, órákba telhet, mire felaprítjuk az ágakat, gallyakat. Erre jelent megoldást a lakossági ágaprító-kölcsönzési program!
A kispesti lakosok ezen űrlap kitöltésével kölcsönözhetik ki a Komposztbarát Kerület Program keretében beszerzett elektromos ágaprító-gépet. Ezzel legföljebb 4 cm vastag gallyakat, ágakat lehet felaprítani, és 5-10 mm-es darabkákat kapunk. Az aprítékot keverhetjük a komposztálóba, de talajtakarásra (mulcsozásra) is kiváló. A gép kölcsönzése ingyenes. Kisebb pénzadományokat a gép karbantartására és az Átalakuló Wekerle által szervezett programokra elfogadunk. A kölcsönzés időpontját előzetesen egyeztetjük az igénylőkkel.

Tipp: a hajlékonyabb, frissebb ágak könnyebben darálhatók. A merev, száraz ágakkal előfordulhat, hogy a gépben forgó aprítóhenger letör belőlük 1-2 darabot, de nem tudja „behúzni”, ezért jó, ha frissebb ágakkal együtt rakjuk a gépbe őket.


Gombakomposzt, szerves trágya

Ha a kert talaja rossz minőségű, a komposzt mellett szerves trágyával is érdemes javítani. A gombatrágyának komposztált marha- és csirketrágya az alapja, egy kis mésszel összekeverve. Kellemes kerti illata van. Az interneten fellelhető gombatermesztők sokszor ingyen vagy nagyon jutányos áron adják a letermett gombazsákokban maradó gombatrágyát. Mi a Maglódi úton található telepre szoktunk néha túrát tervezni – az érdeklődőknek szívesen megadjuk az elérhetőségüket. Ugyanígy vannak Budapest környéki állattartók, akik szívesen megszabadulnak az állati trágyától: érdemes feltúrni az Internetet vagy a Facebookot egy-egy lelőhelyért, mi pl. legutóbb ezt találtuk. A tulajdonost azonban mindenképpen faggassátok ki, hogy érett (komposztálódott) trágyáról van-e szó: ha nem, pihentetni kell, mert megperzselheti a növényeket.

Közös(ségi) komposztálás, kertészkedés, palánta cserebere

Van lakótelepi, kert nélküli, ám környezettudatos ismerősötök? Átvehetitek tőle a komposztálható konyhai hulladékokat, vagy figyelmébe ajánlhatjátok valamelyik közösségi kertet, ahol szívesen átveszik a komposztálandókat – például az IBIS Healing Garden-ben vagy a Kerthatárban. A Sharewaste weboldal és applikáció segítségével szintén egymásra találnak a komposztálóval rendelkezők és a komposztálásról álmodozók. A Facebookon ma már szerencsére rengeteg csoportban lehet kertészkedéssel, komposztálással kapcsolatos tippeket szerezni – az Ültess Budapest! és a Wekerlei Kertbarátok csoportokban például tapasztalatot, vetőmagokat és palántákat is lehet cserélni.

Sikeres komposztálást kívánunk!
A program az Átalakuló Wekerlei Közösségi Szövetkezet és a Kispest Önkormányzat Zöldprogram Iroda közreműködésével jött létre.
Az Átalakuló Wekerle zöld, közösségi programjairól
-        az atalakulo.wekerle@gmail.com címen lehet érdeklődni, vagy a
-        https://1192budapest.wixsite.com/atalakulowekerle/initiatives honlapon lehet többet
olvasni.

2016. május 31., kedd

A helyi gazdaság innovatív fejlesztési lehetőségeit kutatták a Corvinus diákjai Wekerlén

„Jó volt a körülöttünk zajló dolgokat fiatal emberek szemüvegén keresztül látni..”  Debreceni Zsuzsi, a Wekerlei Bolhapiac szervezője
A Corvinus Egyetem Társadalmi Vállalkozás mester kurzusán résztvevő diákok május 24-én mutatták be kutató munkájuk eredményeit a Wekerlei Társaskör Egyesületben. Harminc diák három hónapon keresztül kérdőívezett és interjúkat készített Wekerlén. Vizsgálatuk fókuszában három téma állt: a Volt Ady Mozi lehetséges jövőbeni funkciói és működési modellje, a Zoltán utcai sportpálya közösségi használatra szánt tere mellett lakók viszonya a térrel és a Gutenberg utcai kispiac termelői és fogyasztói igényei. A prezentációkat a wekerlei civilek, intézményvezetők és önkormányzati képviselők barátságos, támogató és ünnepélyes hangulatban hallgtahatták végig.
A diákok minden területről tudtak új meglátásokkal szolgálni: az Ady Mozi „újraélesztése” kétségtelenül sok Wekerlén élő ember szívügye, több mint 400-an válaszoltak az online kérdőívre. A diákok kutatása megmutatta, hogy a városban máshol működő innovatív közösségi tereknél nagy jelentősége van a közös értékekre és valódi igényekre alapuló, motivált önkéntes munkának illetve a jó kapcsolat ápolásának a környékben élő lakókkal. Felmérésük megerősítette, hogy több kulturális lehetőségre van igény Wekerlén és hogy az idősebb generáció örülne továbbképzési lehetőségeknek. Utóbbi a Volt Ady Mozi Baráti Kör korábbi elképzelési között nem szerepelt, így szerencsés módon a kutatás egy új perspektivát is hozott a volt mozi használatával kapcsolatban. A jelenlevők közül a Deák Ferenc Gimnázium képviselője, a fiatalok véleményének további szondázását is sürgette és ez ügyben közreműködését ajánlotta fel.
A Gutenberg utcai piac kapcsán elsősorban a csütörtök esti termelői piacra fókuszálva vizsgálták a diákok a termelők és fogyasztók szokásait és meglátásait. Az eredmények szerint, a kispiaci vevőkör egy kevésbé ár-érzékeny, többnyire tudatos vásárlói réteg, akik elkötelezettek a Kispiac iránt és akik informális találkozó helyként is használják a csütörtöki piacot. Mind a termelők, mind a vásárlók több funkciót is szívesen látnának a piacon. Többségüknél igényként merült fel a meleg étel és ital árusítás lehetősége. Minden érintett számára fontos a termelők és a kereskedők egyértelműbb elkülönítése. Lehetséges megoldásként merült fel egy két sávos termelői rész kijelölése, és ennek betartása, betartatása. A kutatásban résztvevő diákok szerint - a Wekerlei Kispiac Barátai nagy örömére - az utóbbit a piacfelügyelő is támogatná.  Szélesebb és állandó kommunikációt javasoltak a kutatók, mivel a vásárló kör bővítése szükséges lenne, hogy a termelői kör is stabilizálódjon. Kispiaci események szervezésén, az agóra jelleg tovább fejlesztésen már gondolkoznak a civilek.
A diákok a Zoltán utcai sportpálya közösségi használatra szánt 2700 nm területe mellet élő családok véleményének megismerésére is figyelmet fordítottak. 61 érintett lakóval készítettek személyes interjút. A lehetséges szemetelés és a zaj illetve az utcában parkolás merültek fel, mint megoldandó nehézségek az új tér nyitásával kapcsolatosan. A kutatók úgy látták, a lakók békés közömbösséggel várják a fejleményeket, előre nem örülnek, de nem is aggodnak különösebben. A felmérés fontos tanulsága , hogy a legtöbb megkérdezett lakó, kifejezetten örült, hogy megkérdezték őket és elmondhatták véleményüket.
Mind a Corvinus diákok, mind a Wekerle közösségi fejlesztéseiben aktív helyi emberek hasznosnak és előremutatónak ítélték az eddigi legnagyobb Corvinus egyetemi kurzusok keretében végzett „terepmunkát”.


Szuper érzés volt olyan feladaton dolgozni, ami valódi közösség igényeire igyekszik választ adni. Teljesen más fajta egyetemi szakmai munka, mint amit fiktív csoport munkák során átélhetünk.” mondta az egyik diák, Szintai-Major Fanni, aki szervezet fejlesztési tanulmányokkal tudta a közös munkát erősíteni. Maximális támogatást kaptunk a munkánkhoz a helyi konzulenseinktől. Úgy gondolom, hogy bár sok extra erőfeszítést igényel a tanárok és a helyi kapcsolattartók részéről is ez a fajta "munka", megéri ehhez hasonló, újszerű formákat kipróbálni az egyetemi oktatásban. Számomra egész más tanulásélményt adott, mint más kurzusok. Nagyon hasznos, hogy a wekerlei kezdeményezésekbe ily módon beleláthatott egy új csoport, akik számára úgy hiszem, inspiráló élmény alulról építkező kezdeményezések működését látni. 

A Wekerle telep fejlesztését célként kitűző „Átalakuló Wekerle” programban együtt dolgozó civilek és intézmények szintén lelkesen várják az ősszel induló folytatást, amikor a következő társadalmi vállalkozás mesterkurzus indul.

2016. május 13., péntek

Megújuló energia Wekerlén


Hogyan kivitelezhető egy műemlékvédettséget élvező lakóövezetben a napelemes technológia? Mit tehet az, aki egy több mint százéves házra szeretne „zöld erőműveket”? Hangos gondolkodás következik a napelemes rendszerekről.

Ahogy Wekerle lakóközössége folyamatosan cserélődik, úgy kerül egyre jobban elő a megújuló energia kérdése. Aki kertvárosi környezetbe vágyik, örül, hogy nincsenek mellette tízemeletesek, örül a sok fának, zöld felületnek, és mivel az évek során egyre olcsóbb lett a napelemes rendszerek telepítése, sokakban felmerül a kérdés, hogy a házak, lakások szigetelése mellett hogyan lehetne még jobban növelni ezek energiahatékonyságát. Mivel a jelenlegi jogszabályok szerint minden fogyasztónak lehetősége van saját rendszer kiépítésére, az Átalakuló Wekerle égisze alatt elkezdtük feltérképezni, mit tehetünk, mire ad engedélyt az önkormányzat, mit támogat a Tervtanács.

ÁlomBudapest - helyi élelmiszer






Hangosan álmodtunk és erről videó is készült! Kinek milyen az ÁlomBudapest? 
Gyerekek játszanak az utcán? Helyi közösségek virágoznak?Almafák 
vannak az óvodakertekben? Vásárolnak, barátkoznak a wekerleiek a kispiacon?
Jó társaságba kerültünk - a  mi álmaink a Budapesti Szatyor Közösséggel együtt 
jelennek meg. 
És aztán folytatás következik; Drezda városba is meghívták  az Átalakuló Wekerle szervezői kört,
hogy beszámoljunk a tapasztalatainkról az "Jól Informált Városok" konferencián. 
A német program főszervezői kíváncsiak a munkánkra, és 
Matolcsi Zsuzsi és Schneider Gabi vállaltak a vonat utat oda-vissza, 
Érdekes lesz tapasztalatot cserélni más Európai úttörőkkel! Erről is lesz beszámoló!

Kispest Info: Élettel töltenék meg az Ady mozit a civilek




"Egyetemisták dolgoznak az évtizedek óta üresen álló egykori Ady Mozi hasznosítási koncepcióján, amellyel a wekerlei civil közösségek munkáját szeretnék segíteni.
Az Ady Mozi Baráti Kör a közösségi hasznosításban hisz, 
de az egykor önkormányzati tulajdonú, 
majd Havas Henrik cége által félkészen felújított épület megvásárlásár 
és a munkák befejezésére közel 300 millió forint kellene, amiben az 
önkormányzatra nem számíthatnak, ehelyett a közösség összefogásában hisznek."

Kispest infón lehet olvasni a teljes cikket.


A kérdőívet még lehet kitölteni - ezen a linken.


2016. április 16., szombat

Gyümölcsész hétvége

Sziasztok!
A múlt héten megrendezett – megszervezett közösségi gyümölcsész találkozóról  - csatlakozva az előttem írókhoz – ejtenék egy pár szót.
Már akkor sejtettem, hogy egy másik világba érkezem, mikor megláttam a kétméteres harcsákat (félúton a Feketevölgyi  horgásztó fényképes üzenőfalán:), de biztos csak akkor lettem benne mikor majdnem minden ház előtt egy-egy hihetetlenül impozáns magnólia virított, mesebeli képet kölcsönözve az utcáknak. Szerencsére a mi szállásunk elé is jutott egy szép példány, így reggelre kelve azt is megcsodálhattuk.
Az egy éjszakára otthont nyújtó drávafoki Fodor kúria és a körülötte lévő őspark nagyon festői alapot nyújtott a közösségi gyümölcsész találkozóhoz.
A teraszon állva irigyeltem Fodor Józsefet (a magyar közegészségtan alapítóját) gyerekkori barangolásaiért a kertben és a kilátásért a teraszról.:)

2016. február 9., kedd

Átalakuló Wekerle - mit tett hozza a Wekerlei Kultúrház?



"Mit jelent az Átalakuló Wekerle kifejezés? Milyen mozgalomhoz csatlakozott a wekerlei közösség? Milyen katalizátor szerepet vállalnak a civilek, milyen zöld kezdeményezések születtek az utóbbi években a településen, és milyen szerepet játszik ebben a WKK?"

2016. január 18., hétfő

Médiánk: Tapasztalatcserén járt az Energiaklub Kispesten - Kispest.hu


Sajtóúttal egybekötött hatnapos ingyenes képzéssorozatot szervezett az Energiaklub. Klímaválasz című projektjük keretében a kispesti zöld-aktivista, Tracey Wheatley tartott színes előadást az egyik legismertebb hazai civil zöld-közösség, az Átalakuló Wekerle tevékenységéről, valamint a kerületi önkormányzat és a közösség közös tevékenységén keresztül mutatta be a kispesti Zöldprogram legfontosabb elemeit a kispesti Forrásházban és a Wekerletetepen.

http://uj.kispest.hu/hirek/4971-tapasztalatcseren-jart-az-energiaklub-kispesten

2016. január 14., csütörtök

Klímaválasz Wekerlén!

2016, jánuár 14-en, 25 önkormányzati képviselő, polgármester és önkormányzati munkatárs látogat velünk, az Átalakuló Wekerle és Kispest zöld programokkal, tanulmányoznak a civilek "klímavédelmi" munkáját. 

Többek között az itteni Komposztbarát kerület, szociális szigetelés és közösségi kert programokról fogunk beszélgetni, a "klimabarát" városfejlesztésekről, és az önkormányzat-civil együttműködési lehetőségekről.

Miért jönnek? A sajtómeghivóban lehet olvasni...

"XIX. kerület Wekerle telep: közösségi kezdeményezések az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében
Az „Átalakuló Wekerle” a hazai átalakuló közösségek mozgalom legismertebb nagyvárosi 
példája. Megmutatja az alulról építkező állampolgári kezdeményezések pozitív közösségépítő erejét, amely az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban is elengedhetetlen. A kezdetben néhány „zöld aktivista” kezdeményezéseire a civil élet meghatározó helyi szervezete, a Wekerlei Társaskör is fölfigyelt s a Társaskör részeként megalakult a Zöld Hajtás Klub. Az összefogás nagyot lendített a zöld kezdeményezéseken, hiszen a civil szervezeti keret pályázati lehetőségeket nyitott meg, valamint közvetítői, mediátori szerepet is betöltött a helyi önkormányzat és a lakosság között, elfogadott szereplőjévé vált a helyi politikának. A Klímabarát Települések Szövetségének is tagjává váltak, s az új szlogen: „Klímabarát Wekerle, Emberbarát Wekerle” lett. A 'Hajtás' tovább nőtt, és mint az Átalakuló Wekerle lakóközösségre alapuló helyi fejlesztési program, számos 
szerteágazó szociális-zöld kezdeményezésnek adott kezdeti lökést.

Mi miről beszélunk? Itt lehet látni a tervezet prezit - ebből lehet valamit sejteni...



Bővebb információ a projektről: www.klimavalasz.hu"

2016. január 1., péntek

Menekültek nyara, 2015, Kispest


"A globális migráció problematikája jelen van a világban, és éppen szembejött a sztrádán a mi városunkkal, kerületünkkel. Hogy mit láttunk ebből, hogyan reagáltunk rá, milyen gondolatokat, érzéseket és dilemmákat ébresztett bennünk, erről szerettünk volna egy lenyomatot."
Az alábbi írás mellé egy kis magyarázattal tartozunk. Annak ellenére, hogy a tavály nyári eseményekről szól, a tartalma az új esztendőbe is elkisér bennünket. A szöveg még októberben egy cikknek készült a Wekerle újság őszi számába, de a lap szerkesztőségében és a lapot kiadó Wekerlei Társaskör elnökségében, bár fontosnak tartották, hogy ilyen témájú cikk megjelenjen, többen egyoldalúnak érezték az írás tartalmát. Mások a párizsi terror után úgy gondolták, hogy a cikket ilyen körülmények között már nem lehet lehozni. Az egyoldalúság vádjával sem kívánunk vitába szállni itt, ezt eldöntheti az olvasó, és úgy érezzük, hogy Párizs után erről ugyanolyan fontos, talán még fontosabb beszélni, mint előtte. 

2015. november 26., csütörtök

COP21 van a láthatáron.

COP21 van a láthatáron. A globális éghajlatváltozás mostantól, december közepéig mindennek a középpontjává válik. Szükségképpen; ami globális - egyre jobban látjuk - lokális is. Jóban, rosszban. Vasárnap Budapesten is lehet csatlakozni a Globális Klíma Menethez, ami számos más országban is történik ugyanakkor. "

2015. október 30., péntek

WEKKER! Ökológiai szemléletű kertész közösség találkozóhelye.


Most péntek este!
18:00 - 20:00 
Wekerle tenyérnyi kertjeiből nőtt ki ez a kezdeményezés, de azt is várjuk, akinek nincs kertje vagy nem Wekerlén lakik! Lehet hasznos vagy díszíthet, lehet zsebkendőnyi vagy óriási, a lényeg hogy szeressük és foglalkozzunk vele: a kertünkkel, a körülöttünk lévő növényekkel és tágabb értelemben a Földünkkel. 
Várjuk fiatalos, lelkes csapatunkba! Kert megléte nem feltétel!

A második félévben azt kutatjuk, hogy mennyire kell messzire utazni egy jó teáért. A már jól ismert fekete, vörös és zöld teák mellé gyógy - gyümölcs és más alternatív teafajták beszerzési útvonalát vesszük górcső alá. Lehet, hogy csak ki kell menni érte a kertbe? Vagy egy jó séta során leszedhető? Egyáltalán, mit és mennyit, milyen hosszan és tartósan lehet fogyasztani? Autodidakta módon együtt ötleteljük ki hogyan lehetne változatossá tenni egyik fő reggeli italunk.
Ha már nincs annyi tennivaló a kertben vár a Wekker!
Szervező: Átalakuló Wekerle csoport, Wekerlei Kertbarát Kör
Jelentkezés és információ: atalakulo.wekerle@gmail.com +36 30 490 6709
Ideje: minden hónap utolsó péntekén 18.00-20.00 
További részletek az előadásokról, témákról az atalakulowekerle.blogspot.hu oldalon olvashatók. 

2015. október 12., hétfő

Kedves Komposztbarátok! A Komposztbarát Kerület őszi hírlevél megjelent


Az idei nyár után szinte már meglepődik az ember, amikor azt érzi, hogy fázik, hűvös van. Nemrég még azt hittük, sosem ér véget a kánikula, de véget ért és immár közeleg az ősz. Attól függően, hogy kinek-kinek hogyan néz ki a „komposzt-naptára”, van, akinek elegendő most csak az alábbiakban leírt néhány dolgot ellenőriznie, aki pedig hamarosan ürítené a komposztálóját, azoknak az elkövetkező hetekben újból kiküldjük egy régebbi hírlevelünket, amelyik részletesen bemutatja ezt a munkafolyamatot.

Most tehát arról ejtünk szót, mire is érdemes egy ilyen szélsőségekkel tűzdelt nyári időszakot követően odafigyelni a komposztáló körül, valamint esedékes újból szót ejteni a kispestiek számára elérhető lakossági ágaprító-kölcsönzési lehetőségről is. Végül pedig egy néhány mondatos beszámoló zárja majd hírlevelünket, melyben az önkormányzat lakossági komposztkeret-osztási programjáról esik szó. A hírlevél végén a közösségi ápritógépről is lehet olvasni! Idén több mint 25 család használta, a zöld hulladékből kerti mülcsot késziteni.

A Zsámboki biodoboz bevásárló közösség

Tudjátok, hogy hetente lehet megrendelni a Zsámbóki biódobozt? A kispiacon van az átvevő hely, és havónta jön a közösség hírlevele is - most kivételesen csatolva, hogy ti is kapjátok kedvet!

2015. október 9., péntek

2015. augusztus 20., csütörtök

Ingyen talajvízkut vizsgálat Wekerlén.

Az Illatos uti szennyezése a Wekerlei talajvizban található? 

A most végzett vizsgálatok arra mutatnak, hogy igen, mivel a telepen tárolt vegyianyagokhoz kötödő vegyszereket találták a Wekerlei  Baross és Almás utcán vett talajviz mintákban.

A szennyező vegyületek pontos meghatározása, és a BVM-mel esetlegesen összefüggésbe hozható talajvíz-szennyeződés kiterjedésének meghatározása érdekében még további vizsgálatok elvégzése szükséges.

Kispest Önkormányzata a Bálint Analitika Kft.-vel együttműködve a vizsgálatok szerint érintett wekerleiek részére a meglévő talajvízkutakból a talajvízminták bevizsgálását térítésmentesen biztosítja. A Zöld Irodánál lehet jelentkezni szeptember 15-ig. Légális és nem légális kutak tudnak jelentkezni, Wekerle bármilyen pontról. Ezen a cimen lehet elovasni az önkormányzat felhivását.

2015. július 16., csütörtök

Környezetvédelmi bizottságnak javaslat: hogyan tovább a vihár utan?

( Az alabbi irást mailben kuldtem a Polgarmesternek, és a Kispest Környeztvédelmi Bizottság résztvevőknek, 2015.07.16-an)

Kedves Mindenki! 
A mult heti vihárnak köszönhetően, egyre többen érdeklödnek a Kispesti faállomány kezeléséről. Egyre jobban látszik, hogy a lakók egy átláthatóbb, tervezetebb, és összetettebb faállomány menedzsmentet igényelnek. Sokan vannak, akinek napokig nem volt áram, és gyakorlati okok miatt vannak felháborodva. Emellet vannak, akik érzelmileg érintette, és szeretne a fákat és a saját tulajdonát jobban óvni a vihárkártól.

                                                 Kép: Magyar Hirlap
Utana kezdtem nézni, hogy milyen alapanyagokből tudunk dolgozni, ha akarunk felelösségteljesen reagálni a helyzetre, és a lakók jó indulattal, tennivaló vágyyal konsztruktiv módon újra átgondolni a Kispest faállomány menedzsmentet. A most elfogadott Integrált Város Fejlestési tervet ad annak alapját, mivel a testulet elfogadta, hogy a zöld terek "közterületek klímatudatos rekonstrukciójáta jövőbeli cél a kerületunknek.

Szerencsénk, sokan már foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, vannak alapok amire tudunk építeni: innen letölthető a Klímabarát Városok kézikönyve, ami VATI 2011-ben kiadtott, a magyarországi Europai Elnökség alatt: a 4- fejezet a zöldterületekkel foglalkoznak: http://www.vati.hu/index.php?article=21857&langcode=hu&menu=21226

Itt van egy nagyon értékes INGYEN datamenedzsment eszköz amivel egy közösség tud a saját faállományt - városi erdőt - felmérni, tervezni, ápolni, menedzselni, kárt megelözni, szamitógép és gps kiegészitő szoftvérrel. Érdeklődtem, ha van-e Europai applikáció is, várom a választ.

Mivel piaci áron ez több tizmillió HUF bekerül, lehet, hogy ezzel tudnánk megoldani az alapfelmérést és a nyomonkövetést is. Persze, annak alap feltétele, hogy az önkormányzat és a civilek tudnak ebben együttmüködni. A KV bizottságnál már volt egy cég, aki egy megvásárolható szoftvért bemutatták, de drága volt, és nincs megoldva, ki fog végezni az alap felmérést. 

Ezzel az applikációval ilyen információt lehet gyujteni és közétenni, közérthető formában, ami illusztrálja a fáknak a szerepe a városi életminőség örzésben. Azon kivul a gyakorlati munkáknak is ad gerincet, tervezési lehetőséget.

Szeretnék javasolni, hogy az első bizottsági üllésen napirendre veszunk ezt a kérdést, és addig jó nyarolást kivánok mindenkinek.

üdvözlettel, 

Tracey Wheatley, 
mint szavazat nélkuli "állandó vendég", a Kispest Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságon, a WTE delegálta.



fb: Átalakuló Wekerle



2015. július 14., kedd

Tájkép vihar után: ideje gondolkodni, tervezni, cselekedni.


 "Tegnap reggel a kerületi civilek, önkéntesek, együttműködve a helyi önkormányzati szövetkezettel, több mint 100 tonna faanyagot gyűjtöttek össze a kispesti utcákon, és elszállították tárolásra, szárításra. Ezt a mennyiséget 2018-ban tűzifaként fogják szétosztani a kerületi rászorulóknak, ezzel is csökkentve a kerület „energiaszegénységét”.

A maradék ágakat, gallyat fölaprították és az önkormányzati épületekben már évek óta működő biomassza kazánokhoz vitték, ahol télen fogják fölhasználni, ezzel az önkormányzat gazdaságosabb és energetikai szempontból felelősségteljesebb működést tud elérni.

 A volt Ady Mozi és az óvodák mellet működő innovatív komposztkazánokhoz is szállítottak aprítékot, amely áztatás után a beépített vízvezetékrendszer segítségével biztosítja a meleg vizet az épületben található vizesblokkoknak; az apríték majd később komposztált formában kikerül a kerületi közösségi és konyhakertekbe.


Emellett a Forrásház szociális programjaiban részt vevő asztalos segítségével az értékes faanyagot külön fogjuk tárolni, mivel a Kispesti szociális-művészeti programban mindig szükség van alapanyagra a már elismert társadalmi vállalkozásban készülő kertibútor-gyártáshoz.

A 2015-ös nagy, pusztító vihar fordulópontnak bizonyult; az azóta átgondolt, ökológiailag és társadalmi szempontból is előnyös Faállomány-kezelési Program az akkor elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégia (ami a „közterületek klímatudatos rekonstrukcióját” tűzte ki célul) egyik első lépése volt.

Kispest, a jó civil-önkormányzati együttműködésnek köszönhetően, a válságokat nem elszenvedi, hanem tudatosan csökkenti, és felkészülten reagál. Mivel egyre gyakrabban fordul elő extrém időjárás, és várhatóan ez csak rosszabbodni fog, az átgondolás és megfelelő gyors átszervezés kihagyhatatlan lépés nem csak Kispesten, de az őt követő más városrészekben is.
                                                                                                                         (Kispesti újság 2015.07.00...)
----
A kertben voltunk, amikor a diófánk kettéhasadt. A napraforgók fekszenek a sárban, a kerítés rádőlt a fiatal szilvafára, de nincs semmi baja, rugalmas még a törzse is. A madárberkenye ágai letörtek, a szomszéd bácsi tyúkóljára estek: a tyúkok jól vannak. A mieink is.
Az utcán a hársfák nehézen bírták a szelet: ágak jobbra, balra, mint minden utcában. A facebookon látom Kati házát, a kidőlt fa, ami a bejárati kapunál volt, most azon fekszik, ott, ahol régen angolt tanítottam, amikor a Shetland Nyelviskolának csak egynéhány tanára volt… rossz látni. Rossz látni az Esze Tamás utcát is, a gyönyörű átívelő lombkoronákat darabokra szaggatva: ezen az utcán biciklizni mindig jó, a fák védtek minket az égető naptól, mindig árnyékos a kánikulában. A hőtérképen is lehet látni, hogy akkor is, amikor Budapest forr, a Wekerle Ady Endre felőli része egy pár fokkal hűvösebb, mint a város legtöbb pontja.
A fáinknak sokat köszönhetünk. A levegőt tisztítják, a páratartalmát szabályozzák, árnyékot adnak; ők a tökéletes klímaberendezések: és szépek is. Mesebeliek. Vannak olyanok, amiknek inkább egy őserdőben lenne a helye...
Mindenkinek nehéz feldolgozni a jelenlegi helyzetet. Tudjuk, nem a fák az okozói a károknak, hanem a szél, láttunk olyan károkat is, amikhez a fáknak nincs semmi köze: a téren található lefújt tetőcserepek, a kidőlt betonoszlopok. És tudjuk, ugye, hogy az egyre gyakrabban előforduló, egyre erőteljesebb extrém időjárásnak a mi kultúránk az okozója, ennek rövid távú látásmódja, ami nem fogad el semmilyen természetes határt.
Én ilyen szelet még nem láttam. Inkább trópusi viharnak éreztem, hasonló képet láttam az ablakomból, mint a televízióban, amikor egy hurrikán lecsap valamilyen messze tengerpartra... felrázó, lenyűgöző.
Most jönnek a kérdések – ki a felelős, kinek kellett volna a fákat gondozni, ki fog mostantól felelősséget vállalni? Ki fog kompenzálni? A biztosítócégek is ugyanarról beszélnek: ahol megállapítható, hogy a közterület felelőse nem megfelelően gondozta a fákat, akkor rájuk fogják hárítani a felelősséget. Ez természetes, ugye? Mindenki szeretne kompenzációt, mindenki károsultnak érzi magát, de senki sem szeretne felelősséget vállalni.
Akkor nézzük; ki a felelős nálunk, Wekerlén, Kispesten? A legegyértelműbb válasz, mondjuk, papíron: a Zöld Iroda munkatársai. Minden évben az érintett munkatárs előkészíti és elfogadtatja a Környezetvédelmi Bizottsággal a tervet a fák gondozásáról. Elsősorban az úgynevezett „ifjításokról”, illetve kivágásokról, és az ilyenkor kötelező pótlásokról. A „terv” elsősorban a látható szükségleteken és a lakossági igényeken alapul.
Szerintem lelkiismeretesen jár el az adott korlátok között; nincs hosszú távú koncepció, nincsenek rá források. A környezetvédelmi bizottság ülésén, ahol „állandó vendégként” képviselem a Wekerle Társaskört, nem tapasztaltam arra különösebb igényt, hogy átgondoltan, fejlesztési koncepciónak megfelelőn legyen elvégezve a feladat. Sem a Kispest jelentős faállománya, sem más dolgok kapcsán.
A közfeladat el van látva.
„Elfogadjuk az előterjesztést?
Persze.
Pipa.
Következő napirendi pont.”
Így pazarolunk el kb. több százezer HUF szakértői és bizottsági tagsági tiszteletdíjat havonta, kb. egy-másfél óra alatt, egyetlen bizottságban. A közömbösség és a hozzá-nem-értés rulez - tisztelet a kivételnek, de megmondom őszintén, nagyon kevés kivétel van. Alátámasztható az állításom? Én úgy vélem, hogy igen; nézzétek meg a jegyzőkönyveket.
Következő lépés? Miután a tervet elfogadják, az önkormányzat egy megbízott cégnek átadja a munkát, mivel az önkormányzat saját cége nem rendelkezik a megfelelő szakértelemmel, eszközökkel. A megbízott cég munkájáról nem szeretnék nyilatkozni, nem állítom, hogy értek a fák gondozásához, de mégis sokszor elgondolkodom, hogy tényleg szabad-e tavasz végén egy fát 'ifjítani", erősen visszavágni? Lehet-e úgy csonkítani, hogy az ágvége vízszintesen áll, és az esővíz rajta ül...? De ezek nagyon specifikus kérdések. A feladat pedig el van látva. A fát kivágják, a hulladékot elszállítják. A cég a számlát behajtja.
Mint tudjuk, a védett fasorok kivételek: ezek a fővároshoz tartoznak, nem a helyi önkormányzathoz. Három éve kérdeztem a Főváros egyik érintett munkatársát, hogy várható-e az Esze tamás fasoron valami karbantartási munka, mivel aggódtam - számomra ez az utca a Wekerle egyik legjelentősebb értéke - esztétikai és környezeti szempontból is. Gyönyörű. A munkatárs megnyugtatott, hogy ettől nem kell tartanom, mert nem várható erre való fedezet ... magyarul nincs rá lóvé. Ha lett volna, nem örültem volna annak a munkának, amit a Gutenberg utcában láttam: a csonkított platánsor szívszorító volt számomra. Soha nem lesz olyan mint volt, de tény, sokkal kevesebb kárt szenvedett a vihárban, mint az Esze Tamás platán sor...
Ha a Zöld Iroda felelősen járt el, és a Fővárosnál nincs erre fedezett, ezért nem tettek semmit, akkor vannak más lehetséges felelősök?
Igen, például az aktív helyi civilek. Végül is, mi veszünk részt a közéleti kérdésekben, próbáljuk azt a látszatott fenntartani, hogy amikor az önkormányzatnál kopogunk valami helyi üggyel, akkor egy szélesebb társadalmi igényt valami láthatatlan módon képviselünk...ennek egyik példája lehet a mostanában elkészült Integrált Városfejlesztési terv, ami társadalmi részvétellel, valamennyire "példamutató" módon készült. Így többen már gondoltak a jövőre, tettek egy kis gesztust. Muszáj, erről van törvény. Ha nincs terv, akkor nincs EU-s pályazati lehetőség. Májusban az önkormányzati testület elfogadta a 2016-20-ra szóló Integrált városfejlesztési tervet (a korábban említett környezetvédelmi bizottság nem kívánta tárgyalni a tartalmát).
Mit takar a terv? Az Átalakuló Wekerle és a WTE nevében 10 helyi ember írt 51 oldalnyi javaslatot, többek között a zöld terekről, a helyi környezetről, a zöld gazdasági 'fordulatról", az állampolgárok részvételéről. A fejlesztő céggel jól tudtunk szót érteni, a javaslataink jó részét beemelték, néha szó szerint, a végső javaslatba.
A fasorokat és zöld területeket érintő részek lent találhatók. Az IVS-fejlesztő az alábbi szavakkal fejezte ki a zöld területek helyzetét és a teendőt:
"Az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási eseményekre (hosszú nyári aszályok, hirtelen lezúduló csapadék, langyos téli időjárás) a zöldfelület, a fák, rosszul reagálnak, a növényzet ellenálló képessége gyenge."
"A [konkrét projektek] megvalósítása mellett egyre időszerűbbé válik a városrész közterületi rendszerének újragondolása és általános, fokozatos megújítása is. A beavatkozások során kiemelten fontos a tervezettség, a szervezettség, az értékközpontúság és a klímatudatosság erősítése." (332 o. Közterületek minőségi fejlesztése)
Magyarul, ideje gondolkodni, tervezni, cselekedni, a társadalmat összehangolni a környezettel. A jelenlegi válságban tapasztalható társadalmi kétségbeesés és felháborodás helyett, lehetne inkább egy kicsi mélyebbre tekinteni. Most már minden iskolás tudja, hogy bizonytalan éghajlati viszonyok várnak ránk, váratlan társadalmi hatásokkal. Ideje, hogy a felnőttek utolérjék a gyerekeiket.

Szerencsére Wekerle „jól áll”. Képesek vagyunk együtt gondolkodni, együtt tervezni, együtt dolgozni. Óriási előnyünk, hogy az itteni környezeti javak a jövőnket szolgálhatják. Az elődeink gondoltak ránk, élhető környezetet, otthont teremtettek nekünk és azzal együtt egy közösségi tudatot, viselkedési módot.
Van min együtt dolgozni, sőt ez már régóta megy is ...de a sok jó program, a sok kreatív munka és a sok önkéntes óra nem elég.

Ha szeretnénk Wekerlét továbbfejleszteni, a jövőbeli nehézségekre megelőző választ kell adni – legyen szó még nagyobb viharban elszenvedett károkról, a fokozódó kánikulában szenvedő öregek gondozásáról, vagy a várható locsolási tilalmakról. Emlékeztek erre a filmre amit 2011-ben vetítettunk? A Hülyeség Korára? Az éghajlati viszonyok számtalan módon fogják definiálni az életünket a jövőben, azert érdemes előre gondolkodni, és valószínűleg a helyi közösségeknek kell ebben a gondolkodásban jelentős, ha nem vezető szerepet vállalniuk.

A mindenkori önkormányzatoknak is van meghatározó szerepe az előre gondolkodásban, a komplexitással küzdő újratervezésben; mi feladatunk ezt tudatni velük, a munkájukat figyelemmel kísérni, a saját szakértelmünket felajánlani, a közösség erejét megmutatni és elérni, hogy a kerületben található tudást, eszközöket és erőforrásokat értelmes módon használják. A felelősségről lehet örökre vitatkozni, de érdekünk elsősorban nekünk fűződik a megoldáshoz: a politikai garnitúrák jönnek-mennek, de a családok, a szomszédok, a közösségek maradnak.

Emlékeztek még a bevezető bekezdésre, hogy milyen szép volt elolvasni? Tudjátok ugye, hogy ez csak egy „ízelítő”, egy elgondolkodtató jövőkép, egy alternatív valóság? Nem így történt 2015 nyarán. De végülis mi döntjük mi lesz legközelebb, hogy vállaljuk-e a saját felelősségunket a közügyekben, vagy örökre csak a saját portáinkon sepregetünk, a viharkárokat rendezgetjük és tovább keressük az "igazi" felelősöket.

Tracey Wheatley, az Átalakuló Wekerle egyik szervezője,
a Védegylet munkatársa.

_____


Az IVSban olvasható fasor, illetve zöld területek érintő paragrafusok:
A közterületek erősen leromlott állapota, az ad hoc beavatkozások okozta értékvesztés, a klímaváltozás és az erősödő wekerlei közösségek által képviselt új értékek, illetve a kialakult rendszer konfliktusai, továbbá a Wekerletelep növekvő  turisztikai népszerűsége egyaránt időszerűvé teszik a közterületi rendszer újragondolását és a beavatkozások tervezettségének szervezettségének, értékközpontúságának és klímatudatosságának erősítését." 
"A városrészben az elmúlt években több park, tér megújult, de a Wekerletelep közterületeinek nagy része igen rossz állapotú. A Wekerletelep közterület-hálózata a műemléki jelentőségű  terület egyik kiemelt jelentőségű értékhordozója. A közterületek azonban erősen lepusztultak, a műemléki jelentőségű  területhez méltatlanok, a korszerű  sokféle használati igényeket nem elégítik ki, a fővárosi-kerületi zöldfelület-hálózatban betöltendő  szerepüket egyre kevésbé képesek ellátni. Az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási eseményekre (hosszú nyári aszályok, hirtelen lezúduló csapadék, langyos téli időjárás) a zöldfelület, a fák, rosszul reagálnak, a növényzet ellenálló képessége gyenge. A területen rendkívül rosszul lehet tájékozódni, a parkolás egyre több zöldfelületet vesz el. Lokális beavatkozások esetenként történnek, de ad hoc módon, gyakran a zöldfelületek kárára és a Telep kulturális örökségi értékeit semmibe véve. Egyre súlyosabb probléma a fasoroknak helyet adó zöldsávok vízutánpótlása. Különösen a védett platánsorokat veszélyezteti (már nyáron ledobják a levelüket) – pl. Esze Tamás u. Corvin körút, Gutenberg körút, Körző  utca, Nagy Lajos körút. Az allergén, gyorsan öregedő  nyárfák cseréje esetleges (időben, elhelyezésben, fajta tekintetében, az újonnan elültetett fák nem előneveltek, így gyakorlatilag soha nem fog összeállni egységes fasor. Kétséges, hogy a csere a helyi rendeletben előírtak szerint történik, illetve, hogy a helyi rendeletben megadott minden fafajta megfelel-e a “nagy lombkorona, szárazságtűrő, hosszú élettartam” kritériumnak. A kereszteződések, teresedések esetében megállapítható, hogy sok az elhanyagolt kikopott zöldfelület, óriásiak a burkolt felületek, melyek eső  idején járhatatlanok. A Határ úti Kiserdő  jelenleg lepusztult, rossz biztonságérzetet ad, nem használt. A biztonságérzet jelentős javulása esetén alkalmas lehetne számos extenzív funkcióra, amelyek lakossági rekreációt szolgálják"
"Egyre súlyosabb probléma a fasoroknak helyet adó zöldsávok vízutánpótlása. Különösen a védett platánsorokat veszélyezteti (már nyáron ledobják a levelüket) – pl. Esze Tamás u. Corvin körút, Gutenberg körút, Körző  utca, Nagy Lajos körút. Az allergén, gyorsan öregedő  nyárfák cseréje esetleges (időben, elhelyezésben, fajta tekintetében, az újonnan elültetett fák nem előneveltek, így gyakorlatilag soha nem fog összeállni egységes fasor. Kétséges, hogy a csere a helyi rendeletben előírtak szerint történik, illetve, hogy a helyi rendeletben megadott minden fafajta megfelel-e a “nagy lombkorona, szárazságtűrő, hosszú élettartam” kritériumnak." (233-4 oldal)
Akciótervből kiemelve: 
"A konkrét projektek megvalósítása mellett egyre időszerűbbé válik a városrész közterületi rendszerének újragondolása és általános, fokozatos megújítása is. A beavatkozások során kiemelten fontos a tervezettség, a szervezettség, az érték-központúság és a klímatudatosság erősítése." (332 o. Közterületek minőségi fejlesztése)
"Kispest zöldterületeinek karbantartásához hozzátartozik a zöldhulladék költséghatékony kezelése, ami lehetőséget és igényt teremt az alábbi projektpontok megvalósítására:  kerületi komposztálási program bővítése,  a biomassza energetikai felhasználása az önkormányzati intézményekben,  szociális tűzifa és brikett program indítása" (347 o. Kispesti Közösségi Komposzt és Zöldhulladék Program megvalósítása)
2.2. Közterületek klímatudatos rekonstrukciója 
Angol nyelven:
http://www.lsuagcenter.com/en/lawn_garden/home_gardening/trees_shrubs/Make+Wise+Tree+Removal+Decisions+before+a+Hurricane.htm


                                                       



2015. május 14., csütörtök

Illatos út közmeghallgatás Kispesten

Jövő héten, május 21-én 16:30-tól közmeghallgatás lesz a KMO-ban.


Április 30-i kispesti testületi ülésen néhány teendőt megszavazott a testület, ezekről érdemes tudni: 

1. a testület felkéri a Fővárosi Katasztrófavédelemet és Zöldhatósságot, hogy a képviselőkkel együtt járják be a helyszínt és tájékoztassák őket a jelenlegi veszélyhelyzetről köztük a telepen most is folyó klórgáz átfejtés kockázatairól

2. a Polgármester közmeghallgatsát hív össze, amelyre meghívja a Kormányhivatal vezetőjét, a Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztályának vezetőjét, a Fővárosi Kataszrófavédelem vezetőjét és Ferencváros polgármesterét
3. a  polgármester intézkedjen, hogy a Kispesthez legközelebb eső kútból mintát vegyenek, és az eredményről tájékoztassák a lakosságot
4. Amennyiben a következő testületi ülésig nincs megnyugtató válasz a kármentesítés forgatókönyvére, úgy a testület levélben fog fordulni OV miniszterelnökhöz, V. Németh Zsolt államtitkárhoz, Tarnai Richárd és György István kormánymegbízottakhoz.
5. a Környzetvédelmi Bizottság havonta beszerzi a környezetvédelmi helyzetre vonatkozó információkat a  szakhatóságoktól és közzé teszi azokat a kispest.hu-n

Fontos, hogy élunk a lehetőséggel szakemberektől tudni, milyen lépéseket történtek, mi várható, és témához kapcsolodó kérdésekkel érdemes készülni.