"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." Gandhi

2012. április 18., szerda

Kós Iskola, Szitakőtő, Komposztálás

Hogy mi köze a három dolognak egymáshoz?

Kíváncsi gyerekek folyóirata. Ez a nyári szám címlapja

2011. szeptemberében a Kós Károly Iskola 3.a osztály Jedlóczki Berta kezdeményezésére bekapcsolódott a gyönyörű és okos Szitakötő folyóirat köré szerveződő oktatási programba. Minden gyerek ingyen hozájutott az idei 4 lapszámhoz, és projektkeretben közösen dolgoztak fel különböző ökológia kérdésköröket, témákat. Be is mutatkoznak, bemutatják tevékenységüket a Szitakötő honlapján...

Sikeresen, mert időben, jelentkeztek a Komposzfórum által lebonyolított Komposzt Tanoda programra, amelyben a résztvevő  iskolák közül csak 10 vehetett részt. S ezen szerencsés tíz között volt a 3.a. osztály is. Nem is tudták, hogy ezzel bekereültek azon szerencsések közé, akik nyerhetnek egy kisebb vagyont a komposztprogram megvalósítására. Pedig így volt...

Hogyan is készül a komposzt?

Mi, hova kerüljön...

Hogy mit tanultak a gyerekek a Komposzt Tanodában? Gyakorlatilag mindent megtanultak a komposztálás elméletéről és gyakorlatáról, és lenyűgözték kíváncsiságukkal és aktivitásukkal a foglalkozást vezető két szakembert. Berta, a tanító is beszámolt a közös munkáról:

"A foglalkozást Eleőd-Faludy Gabriella és Szentirmai-Zöld Máté vezette 2 csoportra osztva a gyerekeket. Tényleg játszva, érdekesen, bőségesen illusztrálva a témát tanultak a gyerekek a komposztálásról. Szeretném megdicsérni az osztályt, minden egyes gyereket, mert közel 70 percen át figyelmesek, ügyesek voltak. A játékvezetők megjegyezték, hogy ők még ilyen ügyes és tájékozott gyerekek között talán nem is voltak. S hozzáteszem: fegyelmezettek is! Örülök, hogy a környezeti nevelésnek ilyen jól látható eredménye van"

Pár napja robbant a hír: Kós Iskola 3.a. osztálya 80 00 Ft-os komposztáló alapfelszerelést nyert isklájának, amely a komposztálás helybeni meghonosítását szolgálja, ahogyan az olvasható a Szitakötő honlapján.

Nagy örömmel és szép reményekkel várja az osztály, az iskola a nyereményt. Mi pedig szeretnénk beszámolni a megvalósulás állomásáiról, sikereiről, a komposztálás meghonosodásáról egy wekerlei iskolában. Bízunk benne, hogy lesznek követőik is az Átalakuló Wekerlén!

Köszönöm, hogy bekukkanthattam a Tanodába, nagyszerű élmény volt!

Schneider Gabi

ui.: Tegnap, ápr. 24-én, keden megérkezett a nyeremény (még több más érdekes dolog is, ami itt nem látszik...), íme:




       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése